Tudom-tudom, ne is folytassátok! A honlap-váltás nem ok arra, hogy egy csomó programról ne szülessen beszámoló, amire érdemes lenne odafigyelni, meg emlékezni, meg röhögni rajta, meg örülni, hogy részt vehettünk benne. Mea maxima culpa, kövezzetek meg, fülembe forró ólmot öntsetek, tegyetek kerék alá, onnan is kivegyetek, pirítsátok meg a... (bocsi, itt egy picit betegesbe csúsztam ).

Amúgy meg tessék örülni, hiszen hurrá, itt az új honlap!!! ...a retkes bús-ba megint tanulhatom a Joomlát ! Éppen kezdtem belerázódni a régibe. (Jut eszembe nyugodtan véleményezhetitek az új dizájnt, a cikk végén azt is elárulom, hogy hogyan! Az elnökség véleményét már tudom, de azt persze nem árulom el .) És még egy kifogás: szó, mi szó az az idő sem túl sok mostanában, amit egy-egy laza scatch üdítő fogyaszthatóságáért vérrel verítékezve, no meg gondos művészi csiszolgatással leend szerencsém eltölteni. Hála az Égnek, hogy a progik legalább ott vannak, ahol! Legalább azokban nyakig elmerülhet a szegény MIVK-es egzisztencia. Nincs suli, nincs határidő, nincs papírmunka (de van), nincs hajtás (csak pörgés ). Szóval Kaposvár, szóval OVIT 2009. TDCI (turbódízelkommonrélinnyektor a gyékák kedvéért )!

De kezdjük az elején a beszámolót: szerdán, azaz a nulladik napon innen-onnan érkezett a staff. Ki értekezletről jött (mint pölö Ivett), ki szolgálatból (mint pölö Imike), ki meg a nagy szervezési hajrából zuhant át a lecsóba (mint pölö Lacci, Mesi meg cuzámmen a kaposvári csajok).  Délutánra kezdtük lassacskán belakni a vasutas kolit. Berhe nagy épület! Elküldesz valamelyik folyosón egy halk sikolyt (vagy ami sikerül ) és a visszhang négy óra alatt ér körbe. A szokásos kipakol – örül a másiknak – továbbpakol közben elfoglaltuk a körleteket, megbeszéltük a legsürgősebb feladatokat, összedobtuk a vezetőségit, elmentünk a bótba, ja és közben folyamatosan kerestük Laccin a biztonsági szelepet. Szegény táborpékánknak ugyanis akkora feje lett estére, hogy komolyan féltettük habtesti épségét. Mondjuk volt oka a morciságra, mert a helyi erők (értsd: kolesz) ott kavartak össze mindent, ahol csak lehetett. Hopp, mégis kérünk pici plusz zsét, pedig eredetileg nem volt a tervben, bezárjuk a szolgálati kaput, oszt elmegyünk a posztról, hogy nehogy ki lehessen nyitni, meg ilyenek. Lacci Don Quijote de la Kaposvár küzdött, mi meg szerényen integettünk daliás vállai fölött (másfél méterrel ), hogy – Hu-húú, mi vagyunk a fizető vendégek, tessék minket szeretni!

Le a kalappal a főnök előtt, mert pesze a tábor alatt végül csak el lett sikálva minden, legalábbis a nép, az Isten adta nép nem érzékelt ezekből a háttérpartikból semmit. Tényleg nem akarok tovább nyavajogni, csak még egy aranyos példát had citáljak: a vezetőségiben a summa terembérért cserébe annyi szutyok lapult a parketton, hogy a flash hatása alatt először mindenki gyanakodva nézett a másikra (mint a sunyi sárkányfűárus a Süsüben), hogy – Most akkor tényleg vége az OVIT-nak, és csak mi nem emlékszünk belőle az égegyadtavilágon de semmire vagy mi van?! – mert a terep tökolyan volt, mint amilyet mi szoktunk hátrahagyni összepakoláskor .

Aznap frissiben két alakuló gyűlést is tartottunk. Az elsőt egy a szobáink közelében lévő ablaktalan galérián. Itt hamar végeztünk, mert az oxigén hip-hop eltűnt, mint bátor úszómester a piranhás lavórban. Annyi volt az egész, hogy a kiscsopvezek elosztották maguk között a csopvezeket, meg átfutottuk a jelentkezők névsorát. Kit hova, kit kivel ne (mert bunyó lészen), kit kivel ne (mert paráznaság lészen), megyés barátokat széjjelverni, had ismerkedjen a plebs, és ne csak mindig Aprajafalva legyen összeborulva. Ez a sakkozás késő estig elhúzódott.

most mindenki egyszerre: szifiiiiliiiiisz!!!

A második (beérkezés-napi feladatkiosztós) csopvez értekezletet már a vezetőségiben tartottuk a szokott kései (korai? ) időpontban. Utána áttelepültünk a belső udvarra, ahol oldott beszélgetéssel építettük a közösséget. A magam részéről igyekezvén elkerülni a passzív ártalmakat (ez itt az egészségnevelési célzat helye) állva maradtam, a többiek meg szanaszét ücsörögtek. Mielőtt cirka függőlegesen ráaludtam egy vasoszlopra, azért elnyüglődtem még egy darabig, úgyhogy hiteles tanújaként az eseményeknek elmesélem mit csináltak a többiek. Beszélgettek és zenéket meg klippeket hallgattak. Ivett ha jól emlékszem, mindenféle női szíveknek kedves nyálkákat nyomott, valami férfiember, tán Molnár Jani (vagy valaki más) kicsit keményebb nótákat hozott, Imike meg a szokásos röhögős empéhármakkal, a fingós Jingle Bells-szel, meg a többi hasonló baromsággal nyomult. Tényleg pompás volt, mert a beszélgetés és a három mobil tök egyszerre szólt. Erre az idilli káoszra, mint létélményre – lévén az udvaron vaksötét volt – az tett rá még egy lapáttal, hogy Peti félpercenként kiosztott egy-egy komoly vakut, a’la bumm a fejbe. Öcsisajtok! A legdurvább stroboszkóp halódó négyfeles bicikliféklámpa egy ilyen fincsi besüléshez képest. Olyan pupillával kapod, mint a Csimáskandúr cukinézés üzemmódban, aztán meg csodálkozol a képeken, hogy a tarkódig belelátsz az agyadba. Végül a társaság alkalmi rugdosást helyezett kilátásba drága fotósunk porhüvelyén, úgyhogy kicsit visszábbvett a tempóból. Az biztos, hogy a jó hangulat és a munkamorál már ezen az előestén meg lett alapozva, de a legvégét személy szerint sajna elkummantottam. A zenés duma ősmorgása, mint említém hamar kiütött, és mivel a vasoszloppal takarózva a legkevésbbé sem hasonlítottam egy dögös sztriptíztáncosnőhöz (valjuk meg őszintén, leginkább egy füstölésre szánt szalonna alakját vettem föl) gyorsan el lettem zavarva alukálni.

Csütörtökön azért a többiek sem keltek túl korán ! Talajvíz módjára szivárogtunk le a reggelihez, ami a tea miatt volt kiemelt fontosságú. Ami azt illeti máshol nem kóstoltam, de a koliban ez volt az egyetlen módja annak, hogy csapvizet fogyasszon a jóravaló utazó, lévén a vezetékre közvetlenül rácuppanva irgalmatlanul rossz ízű valami hatolt bé a szervezetbe. Amúgy az esemény utáni statisztika (táborértékelő lapok) szerint nem volt rosszabb az ellátás, mint máshol. Ezzel kapcsolatban van egy fixa ideám: ha csak nem csinálunk permanens legalább tizenöt fogásból álló svédasztalt, akkor mindig lesz, aki nagyon lefirkantja. Csinálhat a Sthal Juci neked zöldbabot, ha te rühelled (már a zöldbabot ), akkor úgy se fog ízleni, ha szőrözött fürtojásos kuszkusszal és szélesvásznú mosollyal pakolja a tányérkádba. A szőrözött étkek amúgy nem olyan finomak, mert furcsán csiklandják az ember torkát, ugye Imike? Neki kijutott egy hajasrizs valamelyik ebédnél, Istenkém, előfordul. Napokig zaklatott volt miatta a maga szerfölött kedélyes módján .

ez a kollégium bejárata

Délfelé kirajzottak a méhecskék fogadni a buszokat, meg a vonatokat, Ivett vezetésével előkészítettük az esti közös- és csopi tennivalókat, jelentkezési lapokat, meg a várható programot. Földíszítettük a termet és kipakoltuk a transzparenseket (szívélyes üdvözlésül). A tőlünk elvárható kiművelt esztétikai érzékkel abszolváltuk a feladatot (megint) a résztvevők és vendégeink legteljesebb megelégedésére (megint). A délután a regisztrációs kisasszonyok és a szállásmesterek fáradságos munkájával telt. Mivel volt idő és lehetőség a lébecolásra, a vacsora idejére túl volt a város és a tecsó áruház az első sokkon. Kezdték fölfogni, mi is szabadul majd rájuk az elkövetkező pár napban . A Tesco az OVIT után sajtótájékoztatón közölte, hogy magyarországi tevékenységeit mozgó italáru-kiméréssel óhajtja bővíteni az OVIT-osok igényeinek jövőbeni kielégítésére. Addig is az áruház személyzete sorfalat állva tiszteleg a nagyfogyasztók előtt, egyben mutatva a megfelelő haladási irányt a bejárat-italpult-kassza Bermuda Háromszögében. Sajnos le kell rántsam a leplet ezekről a látszólag „nagymenő” pipécskékről. Dehogy is isznak deli honfiaink és mézlelkű honleányaink, hazánk színe-virága! Mindössze próbálkoznak. Kitartóan ám eredménytelenül: az esti razziáknál tudniillik Csige meg Imike meg HzQ elég alapos szokott volt lenni, következésképpen nagy hatékonysággal elkoboztak minden a bambinál erősebb nedűt. Csak ezeket igyekeztek pótolni másnap a kis lúzerek, nem túl sok eséllyel. Kihúztad a szanatóriumot, menj vissza a startmezőre !

Este hétkor kezdődött a megnyitó. A bemelegítő zenei blokkot követően Lacci ragadta magához a mikrofont, és gyakorlott médiaszakihoz méltón belecsapott az üdvözletekbe. Az ünnepi beszédek során először próbálkozott oda-odaadogatni a mikit a prominens fölszólamlóknak (Habsburg Elnök Úr, Roland, Megyei Igazgató Asszony, Alpolgármester Asszony), de nem kérte senki. Ettől lefittyent, mint a motkány orra, ha elgurul a makk. Végül, már ő is letette, nehogy kilójon a közvetlen, baráti szónokok sorából. Nekem legjobban az alpolgármester asszony frajdi elszólása tetszett, aki azt kívánta, hogy új élményekkel, új barátokkal és új családdal térjünk haza. Elképzeltem aput, amikor a kislány az OVIT-ról azon melegében hazaérkezve a népszaporulat felgyorsítása érdekében kifejtett erőfeszítéseit ecseteli: Új családot hoztam, egy babát és öt-hat lehetséges apukát. Ja és tiszteltet a kaposvári helyhatóság !

Lacci itt már eldobta a mikit

A megnyitó után a közös ismerkedős játékok kerültek elő. Sajnos csak egy-két gólyának volt új a cinege, ezért a dekoltázsok alapállás ellenőrzés okán történő mustrája is elmaradt. Egyedül Ivett Ábrahám tánca sikerült kicsit nőiesebbre a kelleténél. Szegény az ugrálás közben vihogva volt kénytelen szorosan keresztbefonni a karját maga előtt, Csige és a galeri kaján vigyorától kísérve ! A gimnasztikát követően Humánbingóztunk egy rövidet, majd az első csopifogikra oszlattuk a megtört testeket. Itt, a szolgálati infók, házirend elismétlése, kinekvanmilyennyavajája és a bemutatkozás vitt el úgy egy-másfél órát. Szó mi szó igazán jól esett a fieszta után bensőségesebben, csöndesebben beszélgetni egy picit. Késő estére úgyis jutott még tennivaló. Egy megyés bemutatkozós móka meg egy csopivezi meg a takarodó kommandó erődemonstrációja, meg Laccinak és az angyaloknak egy utolsó kupaktanács a pénteki rallyhoz. Úgy hírlik, sokan az ismerkedést a szobákban is folytatták. Ment a suttogó propaganda hajnalig, úgyhogy mondhatni rövid tentikét követően szólalt meg reggel hétkor az arkangyalok trombitája.

jelentkezési lapoznak az ötöskék

Lassan kezdem megérteni, hogy az ébresztés igazi művészet, amely a japán szamuráj kultúra továbbélése az OVIT modern világában. Edzett akarat, megkérdőjelezhetetlen könyörtelenség, ritmus és a mozdulat tökéletes összecsiszoltsága kell hozzá. A cseresznyevirágok késő tavaszi szirombontását megelőző feszültség öröklétben és egyben a végtelen elmúlásban játszó egyetlen pillanata ott van, igen ott lakozik minden levegővételben, ahogy az ágyakhoz osonsz. Beszívod a friss hajnali szellő éltető erejét, és bent tartva akarattá, saját ellentmondást nem tűrő gondolatoddá lényegíted azt. Amíg a békésen nyálát eresztő alvó áldozat füle és saját élveteg ajkaid közötti szűk térbe emeled a sípot, elméd csak a mozdulatra és a visszavonhatatlanra fókuszál. Pontosan tudod, hogy merre lendül majd a kar, hogy milyen ívet követve köt ki majd az ágya mellett a puszta földön. Már hallod a test csontjainak éles koppanását mikor az álmok világából az ébredésre visszarántó új születésnek röpte véget ér… Lesújtasz akkor, és kitérsz. A harcos és a legyőzött e ponton egyesülni látszik. Ez a hatalom és a tisztelet végső apoteózisa!

A szamurájok ténykedését követő reggeli után eligazítás tartott Lacci, majd a csapatok elindultak a rally számukra kijelölt kezdőállomására. Az utcára kiérve gyönyörű, se túl borongós, se túl meleg idő fogadta a csapatokat. Ideális meteorológiai konstelláció a városban császkálásra, amit nyilván mások is érzékeltek, mert elég sokan sertepertélték a belvárost. Így volt kitől kérdezni a helyi információkat, és volt kitől perselyezni is. A szervezők jó ritmusban állították össze a mozgós és a pihisebb feladatokat, úgyhogy nem fáradtunk ki jobban az elvárhatónál. Volt helytörténeti kvíz olyan példul, hogy hogy hívják a Hunyecné, vagy Hudálekné, vagy Ternováczné, vagy ki a szent szösz fiát? Ezt egy kábé 4 x 7 centis pléhtáblán kellett volna fölfedezni valamelyik ház falán!!!! (Na nem azért, de mi persze megtaláltuk, úgyhogy Nándi innen üzenem: csókoltatjuk anyádat !) Volt még kocsma vadászat, cinegézés a templomtéren, versírás Roland tiszteletére, nemzetközi szesz és himnusz kitalálós,  mentős és tűzoltós akadályverseny. Ez utóbbin Mózi egyik etapja tömlőcipelés volt egy gyakorlópincébe meg vissza. Mózi vissza is jött a négy emelet mélységből, csak véletlenül lent felejtette a vérnyomását. Ezen ő is nagyon meglepődött, úgyhogy a tüzis fiúk rá is hívták a mentősöket a szomszédból, hogy inkább ők keressék meg. Sajnos végül nem kapott semmi szurit, pedig egy kis farba-muszkos kálcium koktélnak biztos örült volna a csinos mentős kisasszonytól ! A vöriben a csopvezek aktuális és kiskori arculatát kellett összepárosítani. Szégyen, de Anettet totál bebuktuk. A kiskori képen lenszőke (!!!) volt a kis kaméleon. Lacci, Ivett, Csige, HzQ, Imike meg Zsani viszont szinte semmit sem változtak két-három éves korukhoz képest. (Nem úgy agyilag !) A többiekhez elég volt egy kis „kivanzárvahogyezapetra” kavarás.

Zazi az ágyban - Buri a rúdon

Máj perszönál féjvörit voz dö roncskocsi. Képzeljetek el egy takaros kis tanpályát egy olyan rozsdarakással, amit csak az ellenszél tart egyben. Állítólag két éjszakát dobott rá a szaki, hogy valahogy hatkerékre (!) álljon a masina, merthogy a talicska végében két jókora bevásárlókocsi-kerék figyelt. Úgy nézett ki tőle a szebb időket megélt, cirmosra rohadt egyes Golf, mint egy fasírtos hapcival megküldött kövér csótány. De gurult, méghozzá saját erőből! Folyt a hűtővize mint a Niagara, de a nepper küllemű, egyébként jóravaló animátorunk mégsem merte megkockáztatni, hogy a csapattagok tolják egymást a pályán, mert félt, hogy az ötödik ajtónak támaszkodva egyből beviszünk egy erős tockost tarkóra, miközben a kocsi hátulja egyszerűen szertefoszlik a szorgos kezek között, mintha sose lett volna.

"nem történt itt semmi, nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni!!!"

Ebédidőre mindenki alaposan lejárta a lábát, úgyhogy jól esett a kantin hüvösében szűrcsölni a meghatározhatatlan ízű és összetételű UV-színű ivólevet. Délután aszfaltszaggató középkori udvari és harci bemutatóval készültek a Fekete Holló Egyesület tagjai a kollégium sportpályáján. A tinci-tánci (amit a főholló majdnem teljes menetfelszerelésben roppantott az alig lenvászonba csomagolt udvarhölgyel) elég vicces volt, meg jól nézett ki a csihi-puhi is. Mégis a rally fáradalma és a kajakóma kicsit kijött a csajokon. Az igazi mókát az jelentette, amikor már mi magunk is táncolhattunk, meg kipróbálhattuk a régi fegyvereket, páncélt miezmást. Pózolni egy 18 kilós láncingben, kardozni, meg nyilazni azért csak érdekesebb, mint kibicelni a nagyoknak a pálya széléről. A bemutató után csopifogi volt, majd estére a híres-neves Déryné Vándorszíntársulat műsora zárta a programot. Nem kellett a fergeteg partyhoz semmi más, csak egy jó kezű zongorista, meg két szikrázó szemű csinos énekesnő! Na jó, jár a lányoknak is a kényeztetés, úgyhogy legyen még két búgó hangú sármőr is. Volt!

Nóri lazán nyomja a középkori Mission Impossibile-t

Lacci később azt mondta, hogy a csapat el volt ragadtatva a közönségtől, meg hogy úgy vettük az operettrészletekben megbúvó frivol poénokat, ahogy csak az igazi ínyecek. Hát már hogy a nyavajába ne vinnyogott volna mindenki a röhögéstől, amikor a harmincöt kilós fodros szoknyás kiscica kacéran beült Matt ölébe és a hajába túrva arról énekelt, hogy „neki egy férfi kell”. Matt meg közben látványosan azon hezitált, hogy ha már annyira kéri eltegye-é a hölgyikét estére vagy engedje tovább énekelni. Az est valóságos művészeti csúcspontja pedig az volt, amikor a másik lányka szado-mazo nézéssel átkulcsolta HzQ nyakát és közben azt énekelte, hogy „Frici, maga olyan pici” meg hogy egy rendes férj kályhacsövet tolhatna az arcába. Na erre azonnal összeborult HzQ mellett Imike meg Csige. Gondolom egy pillanat alatt lepörgették gondolatban a jelenetet ! A lányok sem maradtak udvarlások és bókok híján, de erről inkább nem regélnék hasonló lelkesedéssel, mert alighanem félreértenétek . Legyen elég, hogy az ügyeletes tinibálványok még másnap is heves pontozás tárgyát képezték a strandra menet.

"Frici"

Szombaton reggel kanyarítottuk le a fórumnapot. Habár főnököm (Főigazgató Úr) kissé átfésülte a programot, azért alapvetően a hagyományos rendben zajlottak a szekciók. Csillákok (Pospischek Csilla és Papp Csilla) képes beszámolót adtak az Ifjúsági Világtalálkozóról, meg a genfi útjukról, Ivett az emblémavédelmet, Roland (másik főnököm) az ifjúsági munka fejlesztését vitte fórumtémául. Egy kedves mozgássérült vendégünk, pedig építészként a fogyatékkal élők helyzetéről és az akadálymentesítési programokról beszélgetett a foglalkozások résztvevőivel. Az egy-egy órásra kurtított blokkokat plenáris fórum követte, ahol főigazgató úr válaszolt a föltett kérdésekre. Mindent egybevetve a szakmai nap nagyon jól sikerült, hiszen senki nem esett le a székéről, mert beleszundított volna a beszélgetésbe. Az OVIT harmadik napján, reggeltől ebédig ez nem kis eredmény !

munkában az eszmés szekció

Délután alakzatba állt a társaság és vidám léptekkel megcélozta az élményfürdőt. Ügyelve Napsugárzás Programunk irányelveire (www.napsugarzas.hu) békepipaként járt körbe pár naptejes flakon. Hagytuk fölszívódni egy kicsit a cuccot, oszt’ uzsgyi a víz! Kistelek hagyományait követve megint elég volt tíz perc, és a strand leggyakoribb kérdése az lett, hogy hol vannak a „pirosgatyások”. Működött a fókakommandó: hol a katyusában osztottuk a hűvös párát, hol meg az ugráló medencében.

HzQ dugába dől

(A még nagyobb egységért közfelkiáltással követeljük együtt, hogy jövőre MIVK-es bikinit a csajokra !!!) Elnézegetve Peti képeit HzQ, PH meg én olyanok voltunk Csige, és főleg Imike mellett, mint a havas Alpok. Hát hiába az elsősegély és a vízimentő szolgálat megszépíti az embert. Imike haját ráadásul annyira kiszívta a nap, mintha Hajas Laci friss melírt pakolt volna a frizkójába. Sehogy nem jött ki jól egy-egy régi arc üdvözlése körüli szituból, mert vagy a vélt cicomát nézték be neki erős tartózkodással, vagy azt a kommentet, hogy természetes szöszi lett . Mivel meghatározott napirendünk sarkaltos pontját képezte az esti találkozó a hadtáposokkal vissza kellett térnünk a bázisra, így hát zulutizenhétötvenkettőkor katonás rendben, kettes menetoszlopba felfejlődve elhagytuk a meghódított műintézményt. Természetesen előtte egy kis cinege azért kijárt, csak úgy miheztartás végett, hogy mégis tudják az okkupáltak, ki is a főnök! Az esti csoportfoglalkozásokon alaposan kiértékeltük, és összefoglaltuk a fórumon elhangzottakat, és persze játszani is maradt idő.

megmutatom az új stabil fektetést, ha addig élsz is!

Végül szórvány Tesco túrák után lassan újraszerveződött a társaság, hogy a nap tortájára habként még egy kis harcipuszit biggyesszünk. Na ettől meg Zsu dőlt ki a végére, úgyhogy nem is erőltettük, hogy saját lábán menjen vissza a szobájába. Pokrócba csomagolva húztuk végig a folyosón, mint egy diszkrét szagú vízihullát a CSI nyomozói laborba szállításkor. (Kopp-kopp! – Te mi volt ez? – Ne törődj vele, csak a küszöb! )

amikor a célfotó dönt

Vasárnap kirándulni mentünk a keleti szakralitás egyik magyarországi jeles helyszínére a Krisna Völgybe. Busszal és autókkal közelítettük meg a békés kis települést, aminek határában a farm lankás ligetei és megművelt táblái nyújtóztak a tájba. A külső parkolóból gyalogszerrel indultunk a templom felé, meg megállva a kihelyezett büntisarkok, meg szobrok, meg emlékművek között, amelyek az indiai sztájl miatt leginkább egy óriási cukrászda kirakatát juttatták az eszembe. Egy razsaszín mignon itt, egy vaníllás habcsók ott, egy marcipán elefánt amott. (A Dunántúli-dombságon? Picit erős ?!)  Szóval sütihegyek egy nagy, tömött szövetű zöld drapérián. Egyébként is, a templomban, meg az étteremben meg mindenhol valami tömény, fűszeres édeskés illat terjengett, ami bármilyen konkrét alakot öltött is, füstölő, festék, gyertya, virág, étel, tehénistálló, nem tudott nem rátelepedni az emberre. Az idegenvezetés érdekes volt, meg persze nagyon kedves, és az ételkostoló is sokaknak bejött, bár voltak olyanok is, akik csalódtak az indus erőspistában, ami ráadásul nem is paprikából, hanem paradicsomból készült. Csípett-csípett, de mondanom sem kell az is édes volt, mint a lesírt mályvacukor vagy mint Natalia Oreiro alias Vad Antal szívszaggató kalandjainak kétszáztizenharmadik megható epizódja. Csak Csé (Papp Csilla) életét féltettem egy darabig, mert jópár kutyatej életét kioltva koszorút font magának. Már láttam magam előtt a jelenetet, ahogy a jámbor szerzeteseknél elszakad a cérna az oktalan erőszak láttán, és REC-es (spanyol űberdurva horror, kötelező megnézni !!!) mozdulattal kieszik Csilla carotis-át a nyakából. Aztán megnyugodtam, mert az étteremben egymástól mintegy félméternyire – horribile dictu – egy légypapír és egy darázscsabda is figyelt. Mi ehhez képest az a pár virágocska ?

Emese és Ági "ökörködik"

Miután megkirándultuk magunkat, visszamentünk Kaposvárra, hogy a délutánt a záró est előkészületeire fordíthassuk. A csapatok rendesen kitettek magukért, mindegyik produkció emlékezetesre sikerült. Rolandnak fölolvastuk a verseket, meg még egyet, amit Csige és az ötös csapat érdemelt ki a rallygyőzelemért. Az ódát Anett, Timika és Mesi a hármasok kapitányi triója énekelte a legkevésbé őszinte mosollyal, mert a kéziperselyes gyűjtés eredményéig holtversenyben álltak az első helyen. Közel tíz-tízezer Forintot gyűjtöttek össze, de az ötösök egy kicsivel többet. Szeláví! Összesen egyébként közel ötvenezret perselyeztünk össze, ami nem is jött rosszul a tábor költségeinek kiegészítéseként. Az esti program összeborulós, jókívánságos uccsó csopifogikkal, majd a szokásos tombolával folytatódott. Tüske, mint nagymogul alaposan befektetett, de nyert is a tombolán rendesen: 8 strandlabdát, 31 kulcstartót és 40 szelet csokit. Hogy örült a drágám a sokadik kulcstartónak !!! A tombolda után néhányan maradtunk szétdobni a székeket, amíg a többiek elmentek kisuvickolni magukat. HzQ nyígott egy csöppet, hogy ha nem lesz nép a parketton, akkor ő elvonul, de nem volt rá esélye, mert nagyon pöpec kis bulit csaptak a jampecok. Egészen hajnalig horzsolt a törzsi összeröffenés, aztán könnyes búcsúk, nagy beszélgetések és illanó flörtök közepette kimúlt az adrenalin. Így ért véget a 2009-es OVIT. Köszönjük Kaposvár, köszönjük Lacci, Mesi, Petra, Zsuzsi, Zsani, Nóri és Szilvi, meg kösz mindenkinek aki eljött. Találkozunk jövőre…valahol !

Jó az ivararány

a vérmanó

Kommentezzetek e-mail-ben, ígérem, hogy fölrakom! Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. (És azért mert rajtam keresztül mennek ideiglenesen a kommentek még nem kell nyalni túlságosan a dícséretekkel, csak amennyi jólesik !)